Itt van mostHírolvasó / Hírforrások / FN-Hírfolyam
FN-Hírfolyam
Lehet még fizetős csúcsidő a nyugdíjasoknak a BKV-n
9 óra 7 percElvben nem veti el a csúcsidő és csúcsidőn kívüli időszak közötti különbségtételt a tömegközlekedés kedvezményrendszerében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), ám arra csak később, az elektronikus jegyrendszer keretei között lát lehetőséget.
Pofont kaptunk az uniótól
9 óra 19 percBrüsszel befagyasztaná a kohéziós pénzeket. A Fidesz furcsállja a magyar EU-biztos távolmaradását az Európai Bizottság üléséről.
Dollármilliókat hagyott egy egyetemre Columbo
9 óra 54 percAz adományt egy ösztöndíj létrehozására fordítják, amely a színész és felesége, Shera nevét viseli.
Szaporodnak a házasok, fogynak a gyerekek
10 óra 42 percTavaly 2,5 százalékkal kevesebb gyermek született Magyarországon, ugyanakkor a halálozási arány is csökkent 1,3 százalékkal 2010-hez képest. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a házasságkötések száma több mint fél százalékkal nőtt. A természetes fogyás üteme kismértékben fokozódott, így az ország lélekszáma december végén 9 millió 962 ezer volt.
Járványként terjed a nomofóbia
10 óra 47 percKét évtizede még nyoma sem volt, manapság főleg az okostelefonok tehetnek róla.
Hány ember kaphat 47 ezer forintot?
10 óra 56 percAz egykulcsos adó a közmunkát is megdrágította: 45 ezer ember 8 órában és 11 hónapon keresztül 36 milliárd forintba került volna a tavalyi adóterhek alapján, szemben az idei 45,7 milliárd forinttal.
Cseke és Takács: Sokszor álmodom, hogy menekülnünk kell
11 óra 41 percAz On The Spot két dokumentumfilmese félelemről és remegésről, melegszendvicsről és majomevésről, családról és gettóról, vázlatról és valóságról.
Kis: Nem mondjuk ki, mert nincs tandíj
12 óra 6 percAz új felsőoktatási államtitkár nem szereti az ultimátumokat, szerinte minden egyes hallgatót támogat az állam. Kis Norbert azt mondja, a keretszámok még jócskán növekedhetnek. Úgy véli, folytatódik az egyetemek kapuinak szélesre tárása, valamint Orbánnak és Hoffmannak is igaza van a diáktüntetéssel kapcsolatban.
Két hét múlva indul a kényszerértékesítési hullám
14 óra 25 percKét héten belül beérkezhetnek a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-hez a bankok által kijelölt lakóingatlanok - nyilatkozta Ternyák Edit, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. szóvivője a Világgazdaságnak.
Andor: Sikerrel harcolhat a kormány az uniós milliárdokért
15 óra 16 percA magyar uniós biztos szerint hamarosan nyugvópontra juthatnak a Magyarország elleni eljárások, a kormány pedig megakadályozhatja a többmilliárdos elvonást. Andor László azt viszont szomorúnak tartja, hogy sok panasz érkezik a magyar törvényekkel szemben. Interjú.
Letiltotta a pozsonyi érsekség Varnus Xavér koncertjét a dómban
k, 2012-02-21 21:34Az érseki hivatal szóvivője szerint Xavér nem is olyan nagy művész, és a magánéletére tett megjegyzéseket.
Gyurcsány börtönavató helyett keresztelőt választott
k, 2012-02-21 20:05Évértékelőt tartott Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. Volt makkoscipőzés, fasisztázás, s a szónok odavert a katolikusoknak is.
Szerdán jöhet az újabb pofon az EU-tól
k, 2012-02-21 18:58Az újabb magyar kohéziós támogatások „ösztönző” felfüggesztéséről tárgyal szerdán az Európai Bizottság. .
A kismamák egy része rosszul jár
k, 2012-02-21 18:00Az adójóváírás kivezetése miatt csökkenhet a terhességi-gyermekágyi segélyben és gyermekgondozási díjban részesülők ellátása.
Gyurcsány szerint elbukott a köztársaság
k, 2012-02-21 17:03Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor a rendszerváltás közmegegyezésével szembefordulva a köztársasági helyett mára olyan "ellen-Magyarországot" épített fel, amelynek egyik előképe Csurka István politikai programja és világlátása.
Feljelentés egy államtitkári látogatás miatt
k, 2012-02-21 16:55Az Eötvös Károly Intézet feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen, mert a KIM egyik államtitkára bejelentés nélkül bejutott az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalába.
Feszült film a romagyilkosságokról
k, 2012-02-21 16:48Végig feszültségben tart Fliegauf Bencének a Berlinálén Ezüst Medvét nyert felkavaró, erős filmje a cigánygyilkosságokról. Apró hibái ellenére ritkán látni vásznon ilyen átélhetően, ugyanakkor árnyaltan, filmszerűen megrajzolt társadalmi és szociális kérdéseket.
Egy taxiban lett német államfő Gauck
k, 2012-02-21 16:22„Vállalom" – mondta a berlini taxi utasa, aki ezután Németország leendő államfőjeként szállt ki a járműből.
Előállították a Diósgyőr labdarúgóját
k, 2012-02-21 16:07Lapinformáció szerint L. Ákost a Diósgyőr edzéséről vitték el a nyomozók. Újabb gyanúsított a fogadási botrányban.
Új államot hoznak létre a kamaszok
k, 2012-02-21 16:00Önálló gazdasággal, pénzzel, saját alkotmánnyal alakul meg május 31-én, Tatán a KamaszÁllam. Az államforma ugyan nem tisztázott, de polgárai vállalkozhatnak, dolgozhatnak, és persze bulizhatnak.
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »
